Isten Hozott Kedves Látogató!

Lélekcsepp:

Lélekcsepp: "Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra." Jób 29,23

2010. március 17., szerda

Vasárnapi Iskola

A Városfalvi Unitárius Egyházközségben megpróbálkoztunk a Vasárnapi Iskola elindításával, ugyanis ez a tevékenység Gyergyószentmiklóson nagy népszerűségnek örvendett és sikeres volt.


A Vasárnapi iskola elképzeléseink szerint arra szolgálna, hogy a fiatalabb családosokat segítse, olyan módon, hogy kisebb gyermekeiket elhozzák ide és addig ők nyugodtan részt vehessenek az istentiszteleten. Sok olyan fiatal család nem tud eljönni vasárnaponként a templomba, mert nincs aki vigyázzon az idő alatt a gyermekekre. Erre született megoldásként a Vasárnapi iskola, ahol az ifjúsági egylet tagjai, beosztva foglalkoznának a gyermekekkel, kézműves tevékenységek zajlanának, énektanulás, játszás, biblia történetek előadása keretében. Erre viszont egyelőre, főleg télen nincs megfelelő helyiség, ahol ezt le lehetne bonyolítatni, és nincs megfelelő anyagi háttér sem a fogyóeszközök (színes papír, színes ceruza, ragasztó, ollók…) biztosítására. Reméljük, hogy idővel mégis sikerül rendszeressé tenni, és életképes lesz ez a tevékenység.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon örvendetes hír!
    Remélem azóta sikerült rendszeresíteni és sok szép élményben volt részetek:)
    Üdv, K

    VálaszTörlés