Isten Hozott Kedves Látogató!

Lélekcsepp:

Lélekcsepp: "Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra." Jób 29,23

2010. március 17., szerda

Ifjúsági Egylet

A Városfalvi Dávid Ferenc Unitárius Ifjúsági Egylet (VÁDFIE) már évek óta működik hol rendszeresen, hol alkalmanként. 2009. októberétől minden pénteken összegyűlünk a helyi fiatalokkal (13-21 évesek) a szeretetotthonban, vagy az utóbbi időben a lelkészi lakáson.

Tevékenységeink között a legfontosabbnak tartom, hogy az egyházi és nemzeti ünnepeinkre rendszeresen alkalmi műsorral készülünk, amit a templomban, az istentisztelet után előadunk. Ilyen alkalmak voltak az elmúlt időben: az idősek napjának megünneplése, Dávid Ferenc emlékünnepély, március 15-i műsor…
Ezek mellett szívesen beszélgetünk fiatalokat érintő témákról: kábítószerek, alkoholfogyasztás, házasság előtti nemi élet.

November elején részt vettünk a Dévai Dávid Ferenc emlékzarándoklaton.

Karácsony ünnepén, aprószentek napján, a fiatalokkal közösen bált szerveztünk, és erre az alkalomra betanultuk és előadtuk: Nóti Károly: Süt a hold című darabját. Reméljük, hogy a nyári falunapokra és a színjátszó találkozóra is sikerül egy új darabbal színpadra állnunk.

Az ifjúsági egylet tagjai rendszeresen részt vesznek az országos egylet rendezvényein, így a versmondó és népdaléneklő versenyen (ahol idén a második díjat hoztuk el népdalban), a színjátszó találkozó, a konferencián, és az ifjúsági táborokban.

Lazításként egy-egy műsor, vagy fellépés után filmnézést szoktunk beiktatni, amikor egy általunk kiválasztott filmet kivetítővel teszünk moziszerűvé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése