Isten Hozott Kedves Látogató!

Lélekcsepp:

Lélekcsepp: "Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra." Jób 29,23

2010. március 17., szerda

Hiterősítő imahét

Március 22, 23, 24, 25, valamint 26-ik napjain a Városfalvi Unitárius Egyházközségben is hiterősítő imahetet tartunk. Ezeken a napokon este 6 órától vendéglelkészek végeznek szószéki szolgálatot. Hétfőn: Gál Zoltán Gagy-i unitárius lelkész, kedden: Simó Sándor, homoródjánosfalvi esperes-lelkész, szerdán: Vass Zsuzsánna, városfalvi származású, székelyudvarhelyi gyakorló segédlelkész, csütörtökön: Bíró Attila, kökösi lelkész, pénteken: Kiss Alpár, homoródszentmártoni református lelkész. A hiterősítő hét, ahogy már a nevében is benne van hitünk megerősödésére szolgál, de e mellett lelkünk épülését és gazdagodását is elősegíti. Három egyházkörből jönnek lelkészek a hét során, akik a maguk lelkivilágával, életfilozófiájával, próbálják átadni az evangéliumi jó hírt, örömüzenetet. A lelkészek között más felekezetű is lesz (református), hogy hittestvéreinkkel is erősítsük együvétartozásunkat, e mellett megismerjük liturgiájukat, hitfelfogásukat. Adja isten, hogy áldásos hetünk legyen, lélekemelő szolgálatokkal, valamint békeségben eltöltendő barátságos beszélgetésekkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése