Isten Hozott Kedves Látogató!

Lélekcsepp:

Lélekcsepp: "Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra." Jób 29,23

2010. március 30., kedd

Szószékcserés Virágvasárnap

Március 28-án, Virágvasárnapján, Jézus Jeruzsálembe való bevonulása napján szószékcserés istentiszteletet tartottunk Solymosi Alpár, csíkszeredai lelkészkollégámmal. A tavaly, novemberben ért véget az én csíkszeredai beszolgálásom és akkortól került Solymosi Alpár oda lelkésznek. Olyan kurtán-furcsán jöttem el és adtam át akkor a gyülekezetet, hogy még el sem búcsúztam az emberektől. Akkor abban egyeztünk meg a vezetőséggel, hogy nemsokára kerítünk egy vasárnapot, amikor visszajövök, és jelképesen szólva kiköszönök Csíkból. Ezt az alkalmat azóta sem találtuk meg, de Virágvasárnap, sikerült úgy megoldanunk, hogy amíg Solymosi Alpár lelkész kollégám nálunk hirdette az evangélium jó hírét, addig én ugyanabban az időben, Csíkszeredában végeztem szószéki szolgálatot. Ezt hívják szószékcserés istentiszteletnek. Az ilyen, és efféle alkalmakra bizony gyakrabban is sort keríthetnénk, mert ez által a gyülekezet nem csak folyamatosan ugyanazt a lelkészt hallgatja vasárnapról-vasárnapra, hanem lehetősége nyílik más lelkészeket, új arcokat, különböző hangokat is hallgatni, ami az istentiszteletek változatosságát szolgálná, és az egyhangúságot oldaná. Jómagam azon leszek, hogy félévente egyszer ezt meg tudjuk cselekedni, mindannyiunk javára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése