Isten Hozott Kedves Látogató!

Lélekcsepp:

Lélekcsepp: "És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy." Ézs 58,11

2010. március 17., szerda

Adventi hangolódás

Advent első vasárnapját megelőző csütörtökön, idősekből, fiatalokból, gyermekekből álló csoport gyűlt össze az iskolában, azért, hogy adventi koszorút készítsenek.

Mindenki tetszése szerint választhatott fenyőágat, mert abból többféle is volt. Amikor sikerült megformázni a koszorút, következett a díszítés. Ízlése szerint mindenki válogathatott a gyertyákból, díszekből és masnikból.

Közben beszélgettek, nevettek és kellemes hangulatban „alkottak”. Megbeszélték, hogy kinek-kinek a gyermeke mit kért az angyaltól és megvitatták, hogy kell-e az a bizonyos autó, vagy baba, vagy inkább valami mást hozzon az angyal.

Végül elkészültek az adventi várakozást jelképező koszorúk. Egyik szebb, mint a másik, és mind karácsonyi fenyőillatot árasztott. Mindenki arcán ott volt az a várakozás, mert lehet öreg vagy fiatal, vagy akár gyermek, mindenki várja a szeretet ünnepét, hogy szíve felmelegedhessen. (Gedő Ágnes)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése