Az Ebadták Sápi Amatőr Színjátszócsoport erdélyi túrnéja, avagy színdarab, ami megtöltötte a kultúrotthont

Igaz, hogy már egy félévénél is több eltelt azóta, hogy Városfalván járt a magyarországi testvértelepülésünk, Süslysáp, diákokból álló színjátszócsoportja, de az idő tovaszálltával nem hagyhatom említés nélkül ezt, a sokunk számára emlékezetes látogatást.
2010. augusztusában tett látogatásunk alkalmával vetették fel az ötletet, hogy milyen volna, ha a színjátszócsoport eljönne Városfalvára egy előadással. Már akkor nagyon megtetszett nekem a gondolat, és Kecser György, sülysápi iskolaigazgató, valamint Fábryné Salvári Katalin, színjátszócsoport vezetőjének a dologhoz való komoly hozzáállása, engem is munkára serkentett. Feleségemmel, Krisztinával igyekeztünk megszervezni a helyszíneket, ugyanis az volt a csoport kérése, hogy ha már ekkora utat megtesznek, és eljönnek Erdélybe, akkor legalább 3 helyszínen szeretnék előadni a darabot. Városfalva mellett, Székelykeresztúrt és Szentegyházát választottuk ki másik két helyszínül. Aztán az előre elkészített plakátok kiszórása következett. A lelkésztársaim közül is voltak, akik egyházközségeikben közzétették az eseményt, kihirdették az előadást.
Nagy előkészület és várakozás előzte a meg a csapat érkezését, de hála Istennek épségben és teljes felszereléssel megérkezett a kisbusz, rajta számos, lelkes fiatallal, akik kíváncsian járták be és vették birtokukba a kultúrotthonunkat. A szállás a helyi óvodában történt, az étkezés a kultúrotthonban, a tisztálkodás pedig házaknál. A fiatalokat kísérő néhány felnőtt családoknál talált szállásra.
Aztán szépen sorban következtek az előadások. Először Szentegyházán a bányai kultúrotthonban, majd Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnázium dísztermében, és végül Városfalván. Az utolsó előadás estéjén érezni lehetett, hogy mostanra csúcsosodik ki a hangulat, az izgalom, érezni lehetett, hogy itt kell a legjobban sikerüljön. A csoport az előadásért izgult, mi pedig azért, hogy legyen elegendő közönség.
Aztán a falubeliek, és a szomszédos településekről annyian jöttek, hogy a kultúrotthon mindenki megdöbbenésére megtelt. De nem is bánta meg, aki eljött, mert olyan hozzáértéssel és hivatásos színészekhez hasonló tudással adták elő Dickens: Az Isten pénze című darabot, hogy az emberben megmozdult a lélek. A végén - mint az előadás megkoronázásaként - az Ismerős arcok-tól az Egy vérből valók vagyunk című zeneszámot énekelték el, szemtől szemben ülve-állva a közönséggel, éreztetve a dal mondanivalójával, hogy habár kilométerek százai, és határvonalak választanak el és állnak közöttünk, de magyar és székely egy nemzet-egy vérből való testvérek, vagyunk és leszünk.
Ezúton is köszönjük látogatásotokat, szép előadásotokat, minden szavatokat, szíveteket és lelketeket, amit magatokkal hoztatok, hogy nekünk megmutassátok.
Álljon itt most néhány élménybeszámoló a sülysápi fiatalok tollából:

„Nem mindennap látvány a Kárpátokról nézni  a naplementét, ez igazán felemelő érzés volt. Örülök, hogy részese lehettem ennek a kirándulásnak.” (Fábry Tamás)

„Drága Erdély!Köszönöm az ott töltött hetet, a kedves embereket, a finom ételeket, a padlizsánkrémet…J Jó visszaemlékezni az óvoda színes falaira, a kályha melegére! Köszönlek, mert életem nagy élménye voltál! Üdv a hegyeknek és nagy ölelés a lakóidnakJ (Fábry Eszter-Fanny)

„Sehol sem kaptunk akkora tapsot, nagyon jó érzés volt fellépni. Kiszakadhattam a szürke hétköznapokból, és feltöltődhettem lélekben.” (Horinka Bence)

„Nekem Erdély egy teljesen új világot, életet mutatott be. Az emberek egyszerűsége,  kedvessége,  a gyönyörű tájak most is hiányoznak.” (Szóró Kata)

„A traktorozás… igaz, hogy egyszerű dolog volt (az elején nevettünk is, hogy egy szekéren a mi színjátszó csapatunk), de mégis csodálatos a gondolat:- Ezt hány gyerek mondhatja el majd másnak?!

Én szerencsésnek mondhatom magam, mert már ötször voltam Erdélyben. De még mindig tud újabb és újabb dolgokat mutatni. Eddig a táj kötött le, most az, hogy ott, hogyan élnek az emberek.” (Gigor Niki)

„Városfalva immár nem egy ismeretlen falvacska, hanem drága emlékeink helyszíne. Nem feledjük a szűk utcáidat, kultúrotthonodat, és a sok szeretetet amit kaphattunk.”  (Gigor  Szabolcs)

„Hogy mi jut eszembe az ott töltött napokról? A rengeteg finom étel, külön köszönet a padlizsánkrémért, azóta is nagy kedvenc J  az asztali áldás, a színes óvoda, a pékség és a perecek, az utcai tehenek, akik maguktól is hazatalálnak, a templom, az utolsó esti buli, a 3 rendhagyó előadásunk és persze nem utolsó sorban a naplemente. Lenyűgöző volt együtt nézni azt, hogy lemegy a nap. Fergeteges volt, ahogy a traktorról toboroztuk az embereket az esti előadásra…” (Gigor Csilla)
Még egy beszámoló itt:http://www.tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1689:akkor-kapaszkodj-a-kisparnadba-mert-utazunk&catid=37:hirek&Itemid=60