Dévai emlékzarándoklat

Már e beszámoló elején elnézést szeretnék kérni az olvasóktól (kimondottan sülysápi barátainktól) amiért olyan rég óta nem jelentkeztünk egy városfalvi esemény beszámolójával a blogon.  Hát szó mi szó nem igaz, hogy ne lett volna mit megírni és ez lett volna az oka az internetes naplóírás hiányának. Mert igenis minden hónapban volt valami említésre méltó esemény, csak az adott ünnepség, találkozó, kirándulás megszervezése és lebonyolítása elég energiát felemésztett ahhoz, hogy utána erőt vegyen rajtunk a lustaság és a pihenés, mintsem a beszámolás.            Mai rövidke írásomban kimondottan az egyetlen Magyar Unitárius Egyház szintű zarándoklatról, a Dávid Ferenc egyházalapító püspökünk emlékére szervezett Dévai zarándoklatról szeretnék írni.                                                                                                  Minden évben megrendezésre kerül ez az emlékzarándoklat, de valahogyan (egy év kivételével) az egyházközségből nem igazán sikerült csatlakozzunk az unitárius zarándokokhoz, akik a Dévai vár magasának tiszta levegőjében megérezni kívánnak valamit Dávid Ferenc szellemiségéből. Talán azért nem volt sikeres ez a felhívás az előző években, mert amúgy az unitárius ember itt a Homoród völgyében nincs hozzászokva a zarándokláshoz, ami mint tudjuk, római katolikus testvéreinknél van leginkább gyakorlatban. Talán csak azért nem volt egyszerűen sikeres, mert nem előzte meg ezeket az alkalmakat megfelelő szervezés, és ami igaz az igaz, sokszor mi papok sem tettük oda mind a két vállunkat, nem törtük össze magunkat, hogy gyülekezeteinkből ott legyenek néhányan az emlékhelyen.                               Az idén a homoródszentpéteri lelkésznő felhívta a figyelmemet, hogy ő megfogadja az autóbuszt, és próbáljam meg a városfalviakat is lelkesíteni e zarándoklato való részvételre. Az iskolában az V-VIII osztályosoknak már hetekkel azelőtt felkeltettem az érdeklődését, és a kirándulásra való jelentkezésre ösztönöztem őket. Mint megtudtam a VI-ik osztályosok az iskolabuszt lefoglalva készültek, és a zarándoklatból így osztálykirándulás is lett egyben.                               Az októberi vasárnapokon a szószéki szolgálatok rendjén hirdettem a gyülekezetnek és nagy örömömre sikerült még 3 diákot, valamint 3 felnőttet is Dévára „csalogatni”.                              Az egynapos zarándoklat már az elején fárasztónak ígérkezett, hiszen a közel 300 km-es távolság, oda vissza 600, annyit jelent, mintha Székelyudvarhelyről autóbusszal Budapestre utaznánk. Korán indultunk, és ehhez híven dél tájban a Szászsebes-Déva közötti autópályán haladva feltűnt előttünk az egyik hegy magasán ékeskedő Déva vára. Fél 1-kor odaértünk a vár lába elé, ahol az idősebbeknek lehetősége volt felvonóval feljutni, a fiatalabbakkal pedig a többi zarándokkal nekivágtunk a meredek ösvényeknek. Mivel idén szervezetten, egyszerre ment fel mindenki, kicsit olyan érzésem volt, mint amikor a hatalmas tömeg „kúszik” fel pünkösd szombatján a csíksomlyói nyeregbe.                                                                                           Fent a vár valamikori ódon, omladozó falai évről évre új színt kapnak, ugyanis az önkormányzat felújítja az 1848-ban felrobbantott falakat. Festői látvány fogadja még így a novemberi szürkeségben is a látó, látni vágyó embert. Alattunk a „metropolisszá” duzzadó város, tömbháznegyedeivel és gombamód szaporodó bevásárló központjaival, „mall”-jaival. Távolabb a kanyargó maros és az azt körülölelő dombok szabnak határt a szemnek.                                                                                

            Talán mások is úgy gondolták, hogy érdemes lesz idén elzarándokolni Dévára, ugyanis több mint ezer résztvevőt számoltak meg a szervezők. Csupa szép emlék, felejthetetlen látvány, régi ismerősök, istentiszteleti útravaló, várjáték a teológusoktól, mindaz a jó, amit feltarisnyáltunk és hazaérkezve, kissé fáradtan, de lélekben feltöltődve magunkkal hoztunk a bennünket hazaváró családtagoknak.                                                                       Részt vettünk: Szász Irén, Csepregi Eszter, Szabó Veronika, Vass László ifj, Gedő Bélus, Szabó Levente, Barthalis Abigél, Gergely Brigitta, Csáka Csaba, Vass Szilárd, László Zalán, Farkas Nikolett, Lőrinczi Botond László (papbácsi).